Elmaradt dolgok egybe.

Kilométer óra állás:
BEA: 144713km
GEZa:71643km

Egy pár dolog elmaradt, van, ami még a nyárról. Igen most már november vége van.  Szóval így ezek most egy bejegyzésben.

 Ott maradtunk el, hogy voltunk a lengyel talin Krakkóban. Mivel tavaly ősszel GEZa-val mentünk Bialába, idén BEA volt a soros. Több mint ezer km-t tettünk meg azon a hétvégén, mindenféle probléma nélkül. Jó volt látni ennyi autót egy helyen. A rendezők szerint több mint 500-an voltunk. Pénteken délután érkezett meg a magyar csapat, a szállás elfoglalása és beszélgetés a kempingben ennyi volt a program. Persze tettünk egy séta kört az autók között.  Szombaton több csoportban több helyszínre ment ez a néhány autó, mi abba a csoportba kerültünk, akik a krakkói várhoz mentek. Természetesen itt volt egy csoportkép, és kaptunk idegenvezetést a várban. Gyorsan eltelt az a délelőtt. Délután átmentünk valami régi reptérre, ahol egy nagyon jó szlalom pálya volt felépítve. Emellett büfé és számtalan gyerekjátékot is telepítettek. Szóval, akik egész nap itt voltak, simán feltalálhatták magukat. Későn tudtuk meg, hogy a repülőgép múzeumba is bemehetnénk, az orrunk előtt tették ki a zárva táblát. Mi még tettünk egy rövid kört a városban, majd vacsorára visszaértünk a kempingbe. Este a szokásosnak mondott programok. Reggel még az alkatrészbörzén túrtam pár apróságot, és indulni is készültünk, mert egy kis kerülővel akartunk hazajönni, BEA-t is le akartam fényképezni a Fiat Auto Poland előtt. Sikerült is, sőt a maluch kávézó elé is beálltam egy gyors fénykép erejéig. Este későn, fáradtan, de élményekkel tele jöttünk haza. > >

Az őszi tali idén nekünk sajnos kimaradt. Többek között a blog írás is, ugyan ez az ok miatt. Elkezdtük a ház külső szigetelését ősszel, és akadtak nem várt nehézségek, de mára már kész. Mivel maradt még egy kis ambíciónk, úgy döntöttünk, hogy GEZa ki fog költözni a beállóból, és oda Gabcsi mopedautója fog majd beállni. De, hogy GEZa ne a csillaggarázsba töltse a napjait, neki épülni fog egy lemezgarázs. Kiástuk már az alapját, le is van betonozva. Remélhetőleg el is készül még a tél beállta előtt. > >

Csomagot kapni jó dolog, főleg ha barátoktól jön, és az van benne, amit nagyon vársz. De ha a postás ezt a csomagot mosolyogva adja át, annak valami lehet a hátterében. Nem tévedtem sokat, csak nem jöttem rá azonnal, hogy milyen aranyosan ki lett díszítve a doboz egyes része. Ezúton is köszönöm a feladónak, szerzett vele jó néhány kellemes percet. > >

Szerencsére mind a két autó szépen teszi a dolgát, amiért messzemenően hálás vagyok nekik, főleg, hogy az őszben semmire sem volt nagyon időnk. > >

Röviden ennyi. 
A teljes képgaléria itt elérhető:
https://www.dropbox.com/sh/md3tmi7ss75utlt/AAD3Lh9R7aqni2Qn8PMq6mywa?dl=0                     


> >

Krakkó fő-tér maluch cafe előtt doboz1 ügyes kezű a tettes. :) hmm...

Kommentek

Zsó

Szuper lehetett ez a krakkói muri, sajnálom, hogy én sosem jutottam el lengyelországi találkozóra...
A gyár már be van zárva?
A csomagon jót röhögtem :D

raver

Zsó :
Tavaly biztos, hogy dolgoztak ott, mert műszakváltáskor voltunk ott fényképezni, és beszélgettünk egy emberrel. Idén kicsit kopottnak tűnt a cégtábla, mozgás sem volt, igaz vasárnap délután voltunk ott. :) De szerintem üzemel a gyár.
Ha tetszett a csomag, remélem te is kapsz majd ilyet a feladótól. :D :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!