Apróbb elektronikai problémák
Kilométeróra állás:
GEZa : 91366km
BEA : 162924km
Bubi : 194215km
Régen jelentkeztem, ennek több oka is volt. Egyrészt, szerencsére, többé-kevésbé mindegyik autó tette a dolgát. Másrészt a kialakult helyzet miatt nem is mentünk semerre sem. Most lett két apróság, ami blogolásra adott okot.
1. BEA megy szépen, közbe ilyen-olyan nyikogás rezonálás van, amivel megpróbálok együtt élni.
2. Bubi: Seicentoba is tettem egy kis voltmérőt, igaz, szivargyújtóba rakható holmi, de egészen korrektül mér. Ezért vettem észre, hogy enyhén túltölt a generátor. Alapjáraton 15V volt a töltés világítás nélkül, tompítottal 14.7-13.6 között volt, motorhőmérséklet függvényében. Fesz.szabályzó dönött úgy, hogy nem akar velünk továbbá közreműködni. Sajna, nem mertem egyedül nekiugrani, autóvillamossági szerelő oldotta meg a problémát. Most a képen látható a töltésünk.
3. GEZa elektronikai nyűgje viccesebb volt. Eltűnt az indexünk, de egy-egy dudálásra egy darabig jó volt. Tegye fel a kezét, aki kormánykapcsolóra gondol. Én is, de nem az volt. Sőt, hibakeresés közben kinyitottam a csomagtértetőt, és működött az index, ha lecsuktam nem. Komolyan mondom. Az indexrelé volt kontaktos, és a megfelelő rezonálás vagy működtette, vagy nem az indexet. A bácsika elektromos indexrelét szerelt be, első ránézésre, úgy tűnt, hogy levágta a gyári foglalatot, ezért kerestem Fiat / Lancia indexrelét. Ez volt benne. De, alaposan körbenéztem és csak meg lett tolda a gyári foglalat. Szerencsére így a gyári polski indexrelét könnyen be lehetett szerelni.
Fékszerelés GEZa-n, és pár apróság Bubiról.
Kilométeróra állás:
GEZa : 87905km
BEA :159648km
Bubi : 1810656km
Gyors és szívás mentes fékszerelés, illetve pár gondolat Bubiról is. Előrelátó akartam lenni, szeretnék jövőbe látó is lenne, de ez csak nem akar összejönni. Egyrészt kezdtem érezni, hogy GEZa-n nem úgy fog a fék, mint ahogyan én azt szeretném. Igaz a műszaki csak következő év tavaszán lesz, de a fék nem az amit műszakira teszek rendbe. Szerencsére csak pofákat és dobokat kellett cserélnem. Ugyanazt a felépítést használtam, mint BEA-nál, itt is bevált. Elöl új dobok, hátul egyszer szabályzott dobok, és természetesen új maff fékpofák. A fékút csökkent, a pedál felső 1/3-on keményedik és félúton teljesen fog a fék. Mivel az eset október elején volt, így megejtettem a téli gumik felrakását is, persze a csapszegeket is zsíroztam. Oké, hogy nem nagyon megyünk télen sehova se vele, de száraz jó időbe azért csak csak. Tehát, jó ha van téli gumi az autón.
Bubi is teszi a dolgát szépen. Rá is felkerültek a téli gumik. Vettem hozzá, még a nyáron nyitható hátsó oldalablakokat, amíg majd tavasszal helyrekerülnek. Még tavasszal beszélgettünk egyik barátommal, munkatársammal, aki mellesleg cinquecento-s, hogy Bubiba milyen jó lenne, egy fordulatszámmérő. A dolog annyiba is maradt, majd december közepén egyszer csörög a telefonom, hogy éppen a centojához keres cuccokat az egyik bontóba és talált valamit, ami kellhet nekem, jaja, egy fordulatszámmérő volt az. Tök jó volt, hogy nem felejtett el. Ezúton is köszönöm Janika. Beszerelése majd csak tavasszal, addig még be kell szerezni néhány infót a bekötésről, meg a beszerelésről.
Fiat Tali Velencei Tó
Idén is elmentünk a típus független Fiat talira. Sajna csak egy napra jutottunk el idén, de az kellően tartalmas volt. Jó volt összefutni pár ismerőssel tavalyról. Idén 6 polskival képviseltük a keleti blokkot. Idén is neveztünk minden versenybe amibe csak lehetett, nem csak mi, hanem együtt a márkatársak. Ennek eredményeként 15 versenyszámban 9-szer szólítottak polskis tagot. Nekem sikerült, autóhúzásban 2. helyen végezni, egy fiat marea-t kellett elhúzni, persze kezdésnek egy bukkanón át. Gumidobásban is második lettem, itt egy 14-es gumi elhajítása volt a feladat. Majd Kisautóm jeleskedett az 1990-1995 között készült autók közül Ő lett a legszebb. Köszönöm a szavazatokat.
Pár ismerős megjegyezte, hogy jövőre tényleg nem indulhatok az erő versenyeken.


Köszönöm a Zsu-éknak a szervezést, jövőre is megyünk.
Nyári tali
BEA :158883km
Bubi : 181026km
Most ráérek, igyekszem pótolni mindent. A folytatásban a nyári taliról lesz szó. Idén is elérkezett ez az idő, amit minden polski tulajdonos vár, aki el meri hagyni a falutáblát. Szerencsére idén is sokan voltunk. Nekünk csütörtök délelőtt kezdődött a nyári tali, a megszokott módon. Segítettünk a helyszíni előkészületekben, Sör, sörpad pakolás, rendezvénysátor talpra állítása, kulcsosztás, reggeli készítés. A menetrend jobbára a szokásos volt, meleg, polski, sör, Balaton. Pénteken kijutottunk a strandra is, igaz a Balaton elég hideg volt (-2cm)




Egy nehéz előkészületű műszaki vizsga
Kilométeróra állás:
GEZa : 85000km
BEA :156813km
Bubi : 174659km
Ez egy szép hosszú történet, tavasz elejétől kezdődött. A terv az az volt, hogy csinálok BEA-nak egy fékfelújítást. Neki is álltam lelkesen, 4 munkahenger volt itthon, meg egy garnitúra maff fékpofa. Egy másik, AP márkájú fékpofát tudtam még venni, és seicento dobokat. Az első munkahengereket könnyedén leszedtem, a pofákkal együtt. Az újak is könnyedén helyre mentek. Hátul sem volt nehezebb a helyzet, sikerült a kéziféket is beállítani. Meglepően könnyen ment az egész, aggódtam is emiatt. Később kiderült nem is ok nélkül. Az első próbakör jól sikerült, fogott a fék rendesen, és elég magasan. Innentől szálltunk fel ama bizonyos rollerre. Jött az a szituáció, amit szinte minden polskis barát, márkatárs ismer. Igen, az a random hol indul, hol nem indul az autó. A lényeg, hogy ha nem indult az autó, bármi dolgot kicseréltem, utána egyszer indult, de csak egyszer. Így technikailag, a teljes üzemanyag, és gyújtásrendszer felújításra került. Az akkumulátortól kezdve, a gyújtáskapcsolón át az utolsó saruig minden új. Ezt most nem részletezem, mert mindenki ismeri a történetet. A lényeg, hogy egy bontott jelvevő kábel volt az autóban, aminek megtörhetett a vezetéke, elég merev volt. A másik bontott ami itthon volt, az került a helyére, és az is vagy már meg volt törve, vagy az egyik próbakör alatt fáradt el. Végső megoldásként találtam egy céget, vagyis KeMa talált egy webshopot, ahol volt raktáron( ezúton is hálás köszönet érte), azt beszereltem, és biztos ami biztos alapon a kábelköteg testét áthelyeztem egy másik pontra. Na, akkor jöhet végre az eredeti terv, hogy koptassuk össze egy kicsit a féket. Itt jött a következő menet a rollerral. A fék nagyon jól fog, kb. 2/3 lett a féktáv a régi fékhez képest. De ha sűrűbben nyomogatom a pedált egyre beljebb fogott a fék, a fékerő ugyan úgy jó volt, csak a pedál a végén, már leért a padlóra. Teszem azt, 100 méteren többször fékezel csak kicsit, akkor volt ez érezhető, és mondjuk 200 méterig nem fékeztem, újból a felső egyharmadban fogott a fék. Nem volt levegős, pumpálásra ugyanott fogott ahol elkezdtem pumpálni. Jött az ötletelés, segítségkérés. Első körben kiraktam az ap pofákat, hátha az önbeállók viccelődnek, de nem sajna. Így kizárásos alapon, maradt a főfékhenger, mivel azon kívül, szinte minden új volt. Csak annyi volt a kérésem, hogy csak a hátsó kör induljon meg, ha egyet lehet választani. Némi nehezítés mellett, meg egy fél flakon wudunegyven hatására, sikerült mind a 3! csövet meglazítani. Elég könnyen járt a dugattyú benne, az újhoz képest. Oké vissza az újat. A légtelenítés a nálam újabban szokásos módon. Kompresszoros légtelenítő, majd némi átfolyós, majd a hagyományos kézzel-lábbal. Lett fékerő,minden körülmények között,ott ahol lennie kell. Meg tudom érteni Gyuláékat, amikor azt mondták fékfelújítást, csak úgy csinálnak, hogy mindent kidobnak belőle. Igazuk van. Némi késéssel, de neki álltam a féket összekoptatni, mert már itt volt a nyakunkon a műszaki vizsga ideje. Bepróbálkoztam a nyári tali előtti napon egy átvizsgálással, hogy lássam mire jutottunk. Elég jók lettünk, ahhoz, hogy maradhasson az autó műszaki vizsgán. Így azért nem kevés örömmel és megnyugvással vághattunk neki a nyári talinak, GÉZa-val. Persze vele,mert ő jött a sorban a nyári talit tekintve. De erről majd egy másik bejegyzésben.
Fékszerelés, amikor házhoz mész a lófaszért



Az igazi szopóroller
Kilométeróra állás:
GEZa : 85000km
BEA :156813km
Bubi : 174659km
Az eset még tavaly év végén történt, a terv az volt, hogy teszünk egy kirándulást Pocokékkal Tapolcára, a Nohab találkozóra. BEA-val terveztünk menni. Sajna nem jutottunk el Tapolcáig, kb. csak a táv feléig. BEA egyszerűen megállt. Elsőre nem ijedünk meg egy ilyentől, polskisok vagyunk. Jött a régi iskola rendszer. Mivel nanoplex gyújtás van, így állítgatni nincs mit, maradt, hogy a teljes gyújtás kört lecseréltem, trafó, modul, kábelek. Gyertya csere és pucolás is volt. Egyik sem segített. Összeraktuk a gyári gyújtást, azzal sem indult. Oké, már csak a karbi meg az ac van hátra. Ac próba, az jó. Karbi leszed, szemre semmi hiba nem látszott, nem volt patika tiszta a benzin, de nem is volt fekete a kosztól. Kipucoltuk amennyire tudtuk, de nem lett eredménye. Tolásra sem sikerült beindítani, az akksi is már kezdett lemerülni. Így jobb ötlet híján maradt a vontatás. Sikeresen vettük a távot, bár pocok autójában egyszer fennakadt a gázkar. Ott volt az a pillanat, hogy nem vagyok biztos benn, hogy nem autóban éjszakázunk. Na, de hazaértünk gond nélkül, rögtön mentünk is a házba melegedni, de előtte még felraktam tölteni az akksit, kb 15 perc múlva jött az ötlet, hogy nézzük meg, hogy van-e rendes szikra, meg minden. Egyik gyertyakábel le, indítózás, ekkor már 5 órája állt a motor, hideg is volt, de levett gyertyakábelre rakott gyertyán van tisztességes szikra, sőt egy hengerrel el is akart indulni, fasza, gyertyakábel vissza, indítózás, szépen jár a motor. Kösz b+ a szívatást. :( Hagytuk pár percet járni a motort, gázadásra is szépen reagált alapjárat is meg volt. De miért szívatsz? Letudtuk múló, idegesítő elmebajnak, mivel más nem jutott az eszünkbe. Pár napra rá mentünk ismét BEA-val,kellett pár dolog, meg legalább megjáratjuk, hát sikerült... Pápán a sparnál parkoltunk, szépen el is indult, de gázadásra megállt a motor, mintha nem kapna benzint. Oké, van még egy trükk, legurultunk a mélygarázsba, hogy hátha a lejtő megteszi jótékony hatását. Sajna nem. Ekkor már volt nálam egy bontott elvileg működő karbi, aminek annyi baja volt, hogy nincs alapjárat. Jó ezzel még haza lehet közlekedni. Gyors csere, motor indul kis gáz kell neki, mert alapjárat tényleg nincs. De legalább megy. Szépen haza is jöttünk vele. Itthon megnéztem annyi volt a baj, hogy az alapjárati csavar rövid volt, és a felütközőt alig érte el. Ezt cseréltem, és lett alapjárat. Voltam vele következő napokban dolgozni, hogy lássam mit tud ez a karbi. Hát nem sok jót, egyenletlen az alapjárat, falsot is szívott valahol, nem a tömítéseknél, mert azokból újat tettem fel. Ekkor került elő az aranytartalék eldugott, utolsó itthoni darab felújított karbi. Na, ezzel egyelőre megszűntek a gondok. Sőt az vettem észre, hogy mintha könnyebben is indulna, egy, másfél hét állás után. Reméljük nem kell mostanában hozzányúlni.
Bubi az elmúlt 10 hónap összegzése
BEA : 156813km
GEZa : 85159km
Bubi : 174659km
Lassan már egy éve velünk van a Seicento, különösebben nem írtam róla, pedig történtek vele is dolgok. Egyrészt teszi a dolgát, másrészt neki is kell a törődés. Ennek megfelelően, amikor hozzánk került, friss műszakival, de ez nem jelenti az olajcsere meglétét. Tehát rögtön kapott egy motorolaj cserét, ahogyan illik, persze emellett kapott új gyertyákat is, meg mivel egyik gyertyakábel, nekem nem volt tetszetős, így egy kábelszettet is. Nem sokra rá a váltóból is leengedtem az olajat, ráfért maradjunk annyiba. Sajnos nem minden hibát vettünk észre vásárlás előtt, így azt sem, hogy a hűtőventilátor egyik lapátja el van törve. Egyrészt, hogy a picsába lehet azt eltörni? Sikerült venni egy bontottat 3 db ezresért. Ez volt az első szerelés az autón, kis segítséggel, de egyedül megoldva. Másrészt amikor levettem a ventilátort, akkor derült ki számomra, hogy ez nem a típusazonos ventilátor, hanem valami más autóé, ami rá lett tákolva. Ismét egy kérdés merült fel bennem, ha 3-5 e ft körül adnak egy bontott ventilátort, akkor mi a picsának kell tákolni?
Jött az ősz, és a hidegek, gondoltam megérdemli az autó, hogy ne megmérjem hanem kapjon új "vizet". Ennek az lett az eredménye, hogy az előre kevert fagyálló talált egy rést a vízhőfok jeladónál, no para egy tömítéscsere megoldotta a problémát. Közben lett hangja a láncnak, ennek a cseréjét rábíztam a helyi autószerelő mesterre, ennek elsőre nem mertem nekiállni, de mivel láttam széjjel szedve, nem sok különbség van a polski és a seicento vezérléscserében. Ha már új a vezérlés, akkor kapjon új ékszíjat is, aminek az lett a következménye, hogy a generátor csapágyas lett. Tiszta polski.
Persze a tél beállta előtt kapott új téli gumikat, mert ilyennel nem játszunk.
Volt némi komfort javítás az beltérben is, kapott egy normálisabb fejegységet, a hangszórókat nem kellett cserélni, azok jó fajták.
Van még tervbe ez az, ha elkészültem velük, akkor azt megosztom természetesen.
A két polskival is voltak események, azok is megörökítésre kerülnek hamarosan.
Benzinszint jeladó csere
Kilométeróra állás:
GEZa : 83772km
BEA :155726km
Bubi : 171689km
Közbe akadt még egy kis szerelni való. Elkezdett mozogni a benzinszintjeladó GEZán, nem a funkciójának megfelelően persze. Első körben próbáltam az egyszerűbb megoldást csinálni, hátha az lesz a hiba, magyarul a kábelkötegre rátettem, egy bontott műszerfalat, sajna ennél is mozgott a mutató alaphelyzetben. Tehát akkor tank jeladó, szerencsére volt itthon vagy 3 bontott, szóval lesz mire cserélni. A tank hamar lejött, jeladót kivettem és az úszóban volt némi benzin, oké, ez lyukas, csere. Tettem bele egy másikat, de ezzel is ugyanezt mutatta a visszajelző, tehát ez sem jó, bár ez nem tűnt lyukasnak, pár percig a víz alatt tartottam, csak puha volt, benyomható az oldala. Ekkor hívtam fel Gyulát, hogy adjon tanácsot, mi lehet, mondta, hogy ne legyen lyukas és kemény legyen az úszó, szerencsére olyan is volt a bontottak között. Így az eredeti mehetett vissza, másik úszóval. Mivel a tankba volt benzin rendesen így minden erre alkalmas kannába benzint borogattam. Bár üres tanknál is kipróbáltam mit mutat a visszajelző, az volt a fura, hogy akkor a sárga lámpa nem világított. Összeraktam, visszaborogattam a benzint, persze közbe figyeltem a visszajelzőt. Működött. Átlag mennyiségű szívás mellett sikerült visszaraknom. Persze, ha már leszedtem a tankot kicseréltem a benzincsöveket, ne kelljen esetleg két év után azért levenni újból a tankot. Persze az összes jeladót beletettem a tankba, és kipróbáltam mindet. Működnek.
Egy kis segítség akinek lesz dolga a tankkal és a jeladóval. A két benzin kivezetés közül az egyik hosszabb, arra megy az ac, a másikra meg a visszafolyó. A két csatlakozó közül a zöldes-kékes megy a két benzinkivezetés közötti csatlakozóra.
Köszönöm Gyulának a telefonos segítséget.
Laprugó, benzincső csere, átmatricázás, nyári tali.
Kilométeróra állás:
GEZa : 83563km
BEA :155726km
Bubi : 171689km
Esik pár szó minden autóról. Kezdjük a szerelős történésekkel.
A tavaszi talin hozta Gyula az új laprugót, amit Beanak szántam, mert ami benne volt, igaz, hogy jó állapotú volt, de a lapok között nem volt sem gumi, sem papír lap, így minden kisebb, nagyobb kátyúnál, út egyenletlenségnél masszívan pattogott. A csere viszonylag kevés szívással összejött. Tervbe volt, még egy másik projekt is, ez pedig az összes benzincső lecserélése. Tehát tank le, csövek le, új csövek be, tank vissza. Ennyire nem volt azért egyszerű, 2,5-3 órás feladat volt. Direkt a tali utánra időzítettem ezt a feladatot, mert könnyen megoldottam, hogy üres tankkal jöjjünk haza.
Másik szerelős feladat Bubiban a hűtő ventilátor cseréje volt. Ritkán indult el, de akkor rázta a kasztnit, mivel 3e forintért lehet hozzá venni bontott jó állapotú ventilátort, nem a hiba okát kerestem, hanem csere. Jó ötletnek tűnt, hogy aknát béreltem hozzá, Így egyszerűbb volt a feladat. A problémát az okozta, hogy aki egyszer cserélt benne ventilátort, egy fasz volt. A gyári vázra rászögelt valamilyen ventilátort, persze a csatlakozót is levágta, és el volt törve egy lapátja, emiatt volt zajos. Ilyen csatlakozót hirtelen nem tudtam szerezni, így egy kis ügyességgel kellett ezt áthidalni. Két kicsi saru a két vezetékre, azokat rádugtam a ventilátor sarukra, majd azt a kis „házat” kinyomtam karosszéria tömítő pasztával, hogy nem érje víz és ne essenek le a saruk. Kis segítséggel, ötleteléssel ki is próbáltam, hogy jó irányba forog-e. Természetesen mivel nem típus azonos volt a kiszerelt ventilátor, így az összerakásnál akadtak nehézségek a hézagolásnál. De ez is megoldva.
Közben az Amicaról is essen szó, benzincső és benzinszűrő cserével ajándékoztuk meg a kis háromkerekűt.
Ugye minden műszakin szóltak a polskiknál, hogy kicsit sok a matrica, és ez minden évben csak több lesz, erre találtam ki egy ügyes megoldást. Vágattam hátsó oldalsó szélvédő formájú, de kisebb, vékony plexi lapokat. Néhány lyukat fúrtam rá, és a barkácsboltokban kapható kis tapadókorongos akasztóval kombinálva elég stabil alkotmány lett belőlük. Ezekre átragasztottam a matricákat így egy mozdulattal leszedhető a plexi lap ha szükséges. Sajnos pár matrica nem jött fel szépen és a ragasztó sem akart maradéktalanul ragadni, kicsit ügyeskedni kellett ezzel is.
Pár szóban a nyári találkozóról is. Idén sok év után új helyszínen találkoztunk. Új év, új város, új helyszín, új kihívások, régi megszokott társaság. Nem is volt itt baj. Mi csütörtökön reggel már a kempingben voltunk, mert mentünk segíteni pakolni. Minden a megszokott 126beach hangulatban telt, pár újdonsággal kiegészítve. A 126beach felirat hatalmas népszerűségnek örvendett, a hozzá való fotó kupon szintén. A felvonulás is új helyszínen és körülmények között zajlott, szerintem sok nyaralóban hagytunk nyomot. A légifotó is szuper lett. A napközben strandolás volt szinte mindenkinek, estében a megszokott programok. Folytatása következik, reméljük ebben a kempingben. A söröskupakos talis matrica és póló minta az eddigi legjobb.
Mivel segítettünk a felvonuláskor egy kereszteződést lezárni, volt alkalmam felvenni a felvonulást.
Link itt:
https://www.youtube.com/watch?v=FzmRKVqATb0&t=12s