Szerelős , grillezős mini tali

Kilométeróra állás:

BEA :  12718km

Mivel nagyon régen volt valami aktivitás itt a környékünkön, hát tettünk érte egy szerelős grillezős mini tali kapcsán. Úgyis ki kell cserélni a hátsó gátlókat BEA-n. Meg még Tamásnak megígértem a tavaszi talin, hogy kicserélem a féltengely gumiharangokat. Az előző hétvégére össze is hoztuk a dolgok. Jelentem jól sikerült. BurnPetiék érkezett elsőnek, és neki is álltunk a gátló cserének, hamar megoldottuk, mivel a gyors megoldást választottuk a csavarkötés oldásához – igen flexet. Helyre kerültek az új Kayaba gátlók, és érezhetően jobbak, mint ami eddig benn volt. Ez gyorsan ment. Közben megérkeztek Tamásék is, majd nem sokra rá jöttek Mórickáék is. Folytatódott a sor a féltengely gumi cserékkel ez is viszonylag simán ment, bár kellett hozzá mindenki. :D :D Aztán jött egy egyszerűbb eset Petike gyújtás állítása, majd Móricka autója, aki érdekes dolgokat produkál. Hidegen indul melegen meg nem, mindenki rávágja, hogy szelephézag, de nem. Úgy indul csak el, hogy szívócsonk le torok befog, és indítózik. Na, ennek a hibájára nem jöttünk rá. Az alap dolgok meg lettek nézve. Szóval nem tudom.

 

A jól megérdemelt munka után jött a pihenés. Grill begyújt, igen már a garázs is ég. :D   Beszélgettünk és tele ettük magunkat. Tamásék kora estében indultak vissza Győrbe, többiek pedig mentünk még egy autókázni és fagyizni egyet. Kellemesen elfáradtunk és remélem mindenki jól érezte magát, lesz még folytatás.

Pár kép a délutánról. Igaz az én képeim homályosak lettek, mert a legutóbbi telefon frissítés után nem lehet vele normális képeket csinálni.

Az új gátlók Mi folyhat ott? :D Füst van kaja alakul. :D . .. fagyizónál

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!