Hengerfejtömítés csere némi hihetelten hibával

 

Kilométeróra állás:

GEZa : 52000km

 

Esedékes volt az olajcsere GEZa-n ebből alapesetben félórás projekt lenne, és két soros blog…. De nem. Olajat kicseréltem, majd, a következő utunkról haza érve rálestem az olajra meg úgy általában a motorra, mint, ahogy szoktam is. Olajos volt a lyukas csavar, okés, köszi, ezt úgy szerettem volna már. Tavasszal egyszer már történt ilyen után húztam a hf-nek, úgy látszik tényleg csak szükségmegoldás volt. Mivel minden volt itthon azonnal neki is álltam a projektnek. Többrendbeli szívás mellett sikerült lebontani a hf-et. Ebből azt a részt emelném ki, amikor a hf anyát sikerült beleejteni a ventilátorházba… Hát mit is mondjak nem volt őszinte a mosolyom. Nem is kiégett a tömítés inkább eltörött a fém gyűrű a tömítésen a lényeg mondjuk ugyanaz. Az összerakás is ment viszonylag simán néhány megszokott hátráltató tényező mellett. Mindaddig, amíg nem volt komoly fenn akadás, amíg el nem indítottam az autót. Nem pörög, alig vánszorog, a motor durrog, csattog minden ilyen egyszerre. Tömény pánik, méreg rajtam. Mivel mentem éjjelre egyelőre abbamaradt a feladat. Reggel folytattam, de már Petike segítségével. Közben beszéltem telefonon OGy-val aki mondott egy tippet. Dáviddal is értekeztem ő is adott tippet. Csak hát az egészet nem értem.

Karburátor, ennyi az egész, vagyis valószínűleg túl sok benzint kap a motor és azért nem indul el rendesen. Na, oké hittem ennek a dolognak, de nem értem. A karbit csak lecsavaroztam, de a csövek bovden minden rajta maradt és kábé 5 centit tettem arrébb a ventilátor ház tetejére, és innen vissza a helyére. Ennyitől ki tud feküdni a karbi? Mindegy van itthon másik, azt rátettük és azzal elindult. Csak bántotta a lelkemet a másik karbi, atomjaira szedtük összeraktuk volt benn egy kis kosz, de semmi egyéb hiba nem látszott. Mondom, tegyük vissza, de csak annyira, hogy nem kötöttünk rá semmi szívócsonkot egy pillanatra elindítottuk és jó lett, okés egy pucolást kért. Összeraktuk, és a hiba előjött újból. Itt azért már bőven kezdtem átkokat szórni. Visszatesszük a bontott karbit, azzal ugye jó volt. Készre szereltük ezzel a karbival is és indítózásra megint csak az a dadogós járat volt. Itt már csúnyán anyáztam, hiszen ezelőtt félórával ezelőtt még jó volt. Cseréltünk trafót, gyertyát, kábelt. Semmi. Na, akkor jöjjön egy fura ötlet, de hátha. Visszabontottuk a karbiig a szívó részt majd elindítottam az autót a puszta karbival és járt rendesen. Na,akkor járó motor mellett összeszereltem az egészet, és azóta megy. Érezhető, hogy ez a karbi nem egy tökéletes darab, mert pici gáz mellett néha berángat, de csak 50 körül. Beletettünk kb 50km-t minden gond nélkül. De érdekelne miértje ennek az esetnek. Egy karbi csak így meg tud dögleni? Nem hiszem, más logikus magyarázatra lenne szükségem. Után húzás 500km után.

Na egy kis UpDate :  Nem bírtam magammal és visszaraktam az eredti karbit. Szépen ment a 10km-es teszt út alatt, és jobban i shúz mint a tartalék bontott karbival. De azért benn van a túlélő csoagban, azért , hogy ne kelljen. :)

Kommentek

tunyi1986

ilyen ez a popszakma :)

raver

tunyi1986 #54711:
b+ :D Mondjuk örülök, hogy élsz és , hogy látlak. :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!