2011.09.23. Péntek

Pár apróság majdnem címszavakban. :)
Önindítóm ismét betegeskedik, így ugye a régi Csanaknál kötött ki felújítás címen. Na de a bendix kuka, behúzó tekercs kuka , ezek beszerzése volt a cél.A helyi clubbos autós boltban sikerrel jártam, elvileg eredeti alkatrészekről van szó, képek lent róla.
Mivel nagyon régen voltunk Gabi apukájánál és nagymamájánál időszerű volt a látogatás.
500km volt a teljes táv ügyesen gond nélkül küzdöttük le.
Voltunk közben a megadanreradio-s találkozón is, itt is a megszokott jó hangulat uralkodott. Igaz volt izgalom is mivel Gyurma bezárta az autóját, persze a kulccsal együtt rögtön lett pár ön jelölt kocsi tolvaj és sikerült kinyitnunk. :D :D
Most hétvégére Nudli autójával kellett valamit kezdeni mert nem akart elindulni. egy kis szervizkönyves segítség után vezérlés szett csere lett betervezve.
Természetesen a telefonos segítség nem maradhatott el köszi Tunyinak és KG-nak. :)
Elkezdtük szépen leszedni a dolgokat (hátfal, ékszíj stb) majd mindjárt meg is akadtunk a 32es anya leszedésénél. Mert figyelmen kívül hagytuk a ráhajtható alátétet. Miután rájöttünk , jött a következő probléma. :D Hogy hogyan szedjük le. KG mondta hogy a lendkeréknél feszítsük meg.De még mindig nem akart megmozdulni. Nem volt 32es dugókulcsom így maradt a csillagkulcs, de ez leugrott , és hát mire jó az asztalos ember.. :D Nudlinak támadt egy extrém ötlete, mint célszerszám, hogy ne ugorjon le csillagkulcs.Egészen jól haladtunk összerakásnál akadtak még kis fennakadások itt Tunyi segített telefonon. Összeraktuk, indítózás , és nem indul.... , mert mivel vagy 2 hete itt állt az autó és az akksiban nem volt már akkor erő. e a tartalék akksim, ezt addig töltőre , így már indultunk elsőre.Sokkal szebb hangja lett, és jól is ment rAMBo :)
Siker, öröm , boldogság. :)
érdekes látvány célszerszám :) helyén a lánc és a kerék és a jel is. :)

Kommentek

Grosso

Aztapicsa... Sose értettem, ilyet hogyan tudtok csinálni :D Akármilyen szedett-vedett, ütött, kopott, agyonhajszolt motort kaptam szét, mindben jó volt a lánc meg a fogaskerék :D :D

raver

Grosso :
Semmi közöm nincs hozzá, hogy olyan lett, ahhoz volt egy kicsi hogy ilyen lett. :D

Sztancsik Viktor

Gratula a sikeres szervízhez. :)
Célszerszám odabaszós. :)

Önindító gondok nálam is vannak, igaz itt csak egy szimpla bowden szakadás volt ma, de úgy érzem, ha neki fogok nem egy szimpla szopás lesz cserélni. :D Vagy, tévedek? :)

raver

Sztancsik Viktor :
Asztalos ember fával dolgozik, de mivel tényleg állandóan leugrott a kulcs és nem akartuk hogy elnyalja a csavart muszáj volt valamit kitalálni. :D
Az lesz, bízzál benne :D

tunyi1986

nincsmit szívesen,de húbazmeg most esett le hogy milyen gumi gyûrûre gondoltál :D
Azt nem oda kell tenni,az az olajszûrõ alá való :D A picskuba sorry hogy ez akkor nem ugrott be,más dolgokkal voltam el foglalva mert épp egy baleset történt elõttünk mikor hívtál délután.
Szóval a nagy vez.kerékrõl vegyétek le és rakjátok az olajszûrõ ház alá :)

raver

tunyi1986 :
Szerintem meg is csináljuk a hétvégén, rutinosak lettünk. :)

Andrei

azt az O gyûrût remélem nem hagytátok rajta a nagylánckereken.......
amúgy meg ékszíjtárcsa leszedéséhez a 32-es krova alap, hosszabbítóval, racsnis kulccsal
anélkül kókányolás

raver

Andrei :
30ig volt a készletembe, de látod Nudli eszében megfordult a rögzítés megoldása , de szerintem kiegészítem a készletem 32es dugóval. :)

Andrei

igazából nem kell készlet hozzá, az autó 99%-a a gyári szerszámosból javítható, 1-2 speci kulcs kellhet, mint mondjuk ide a 32-es krova, vagy 11-es kulcs a szelephézaghoz, 12-es kulcs a fékdob leszereléséhez

raver

Andrei :
a 32 krova kivételével meg van minden, a szelephézag állításhoz 2009-ben nyertem egy szerszámot. :) 12es kulcs meg van a 13-as villás másik felén. :)

KG

Gumigyûrû tényleg nem oda való. :)

32-es krova tök fölösleges, ha van csillagvillásod, mivel utóbbit lehet kalapáccsal ütni, elõbbit nem illik. :)
No meg sima krovával a 150Nm-el meghúzott csavart nyitni/zárni sem egészséges. De ha nyomatékkulcsról beszélünk, akkor az másabb, de abból is a komolyabb fajta a jó.

raver

KG :
A gumigyûrû nincs ott már :) Venni vettem egy krova fejet, biztos ami biztos alapon.Elég rendesen kellett kínálni az erõt a "kisfejszével" hogy elengedje magát az az anya(?).

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!