2011.05.11. Szerda

Voltunk mi is tavaszi talin, nem kis szerencsével sikerül szabadnapot kapnom, hosszú történet lenne elmesélni nem is lényeg. A lényeg hogy szudas jött értem a céghez és elhozott haza, gyorsan bepakoltuk a cuccokat amiket Gabcsi már délelőtt összepakolt.
Az út kb felénél valami nagyon köszörült bal hátsó keréknél , széjjel szedtük egy buszmegállóban , kaptunk egy házból krokodil emelőt amit ezúton is köszönünk neki.
A helyi kocsmában megmostuk a kezünket, na ide még egyszer nem biztos hogy be mernék menni, olyan arcok voltak ott. :D . Így kicsit késve de megérkeztünk kempingbe ahol már a csapat építés nagyüzemben folyt. :D Mi is csatlakoztunk és behoztuk a lemaradást elég hamar. :D Voltak olyan dolgok amiket az érintett miatt nem mesélek el :D
Szombaton megnéztük Tata nevezetességeit : Turul madár, kilátó majd a Samu őshazáját is. :) Vissza a kempingbe ahol ettünk egy jót. :) Majd mi indultunk tovább mert hivatalosak voltunk a rádiós találkozóra is. Az oda út eseménytelen volt leszámítva hogy volt egy olyan szakasz ahol szó szerint lépésben lehetett haladni.Itt is jó buli várt minket. :)
Haza fele Pesten volt egy TAHÓ szakadt bmw-s aki beszólt hogy vigyem már ki a szeméttelepre kisautóm.... Hát nem esett jól.
Haza értünk fáradtan boldogan.

Köszönjük slayer_csabi nak a szervezést , mindenkinek aki eljött és emelte a hangulatot, külön köszönet szudasnak a mérhetetlen segítséget.

Nem túl lelkes blogomnak az oka annyi hogy hétfőn vittem autót karosszériáshoz és most hívott fel hogy nem túl szívderítő az állapot... :( holnap délután nézem meg.
 

Kommentek

tunyi1986

updateben jöhetnek a lakatolásos fotók majd ide,kíváncsi vagyok rá. Talin kár hogy nem futottunk össze,de nyárin majd be pótoljuk !

raver

tunyi1986 #50814:
Remélem vasárnap estig megoldom :)
Aztem' elõbb érsz , na sebaj nyári talin leisszuk. :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!